Ááááá, nem. Kezdem az égéssel. Párbeszéd Bátyóval:

- Gyere, igyunk valamit!
- Nem utasítom vissza.
- Mit dolgozol ma?
- Nem sokat. Fokhagymát ültetek, meg felkötöm a szőlőt, ahogy mondtad.
- Segítenél nekem abban, hogy lepermetezed a szőlőmet?
- Naná, Bátyó!
- Megkímélnél egy kellemetlen mászkálástól.
- Sima ügy, Bátyó!
- Borod van még?
- Hát, már elfogyott.
- Na, akkor ezt orvosoljuk. Reggeliztél már?
- Most készültem lapos kenyeret sütni.
- Gyere, megesszük a maradék kenyeret.

Két szilvapálinka, házi sonka, pirítós. Elfogyasztva.

- Mit szólnál, ha megtöltenénk megint egy 20 literest?
- 20 liter? Á, Bátyó! Elég lesz 5 liter.
- A permetezőről beszélek.

...

...

...

- Persze! Simán! Nem gond!

...

...

...

Mentségemre legyen mondva, lepermeteztem több mint 1000 tő szőlőt ezek után. Miután megtörtént, viszonylag gyorsan ihihihire ittuk magunkat a fent említett borból. Bármit mond a wiki meg a többi a barrique borokról, én Jani Bátyónak hiszek. A barrique bor lényege a kiégetett hordó, amitől olyasmi füstös ízt kapsz, mint egy füstölt sonka vagy sajt, csak borban. Eltéveszthetetlen, fantasztikus, grandiózus szerelembe esel tőle. Kaptam 6 litert szégyenemben. Nem vagyok egy borszakértő, de a szart mindenki meg tudja különböztetni a marcipántól. Ahogy a kis csodát is a nagytól. Fenséges, álomszerű, az íz odavág, ahol nem is képzelted hogy lehet. Ezt most megfejeljük egy mindenféle házikolbászos, -sonkás, -szalonnás rántottával ebédre, amiben több hús lesz, mint tojás. Úgyhogy viszlát!  

Vacsorára szégyent eszem önkinevetéssel.

- Shut up, Watson!